2023. Június 26.

Mert mi egy életre tervezünk! - Beszámoló az önkéntes napunkról

3 perc olvasási idő

magasles

Az Optimum Solar a fenntartható fejlődést nemcsak termékeivel és szolgáltatásaival segíti elő, hanem a társadalmi felelősségvállalási programja keretében a cég adománnyal és munkatársainak aktív hozzájárulásával is támogat olyan civil szervezetet, amely a természeti környezet és az élővilág megóvásáért dolgozik.


Mint arról korábban már írtunk egy előző blogposztban, ez a civil szervezet a Magyar Madártani Egyesület (MME), amellyel az együttműködés már tavaly óta tart. Az összefogás keretében, az előzetesen egyeztetett igényeknek megfelelően társaságunk a hazai szalakóta populáció megmentésében, valamint a Látogatóközpont megújításában segédkezett.

szalakóta

A szalakóta védelem fontosságáról szintén írtunk itt, a most megvalósult önkéntes nap pedig belső igényként jelentkezett: egy korábbi munkavállalói elégedettség felmérés során az Optimum Solar munkatársai maguk nyilatkozták azt, hogy igénylik a tevőleges, személyes/közvetlen segítségnyújtást is – megvalósítva ezzel a klíma- és természetvédelem iránti elkötelezettség egyéni szintjét.

A cégnél tartottak egy igényfelmérést, amolyan mini közvélemény-kutatást, amelyben a mi véleményünkre voltak kíváncsiak, hogy szeretnénk-e önkéntes munkát és ha igen, akkor milyen területen és melyik civilszervezetnél, tehát kiknek segítsünk. Ennek a felmérésnek lett az eredménye, hogy az MME-hez menjünk

mondta el a cég raktározási osztályán dolgozó egyik kolléga.

2023. május 23-án a cég 26 fős csapata elutazott Magyarország első és eddig egyetlen Szalakóta Látógatóközpontjába, amely Sándorfalván a szegedi Fehér-tó mellett működik.

látogatóközpont

Cégünk munkatársai az MME Csongrád Megyei Helyi Csoportjának munkatársaival közösen egy munkában és tanulásban is izgalmas napot töltöttek el: a Látógatóközpontnál felújítási munkákat végeztek, valamint részt vettek egy ismeretterjesztő térségbemutatáson és madármegfigyelésen is.

Már a program tervezésénél nagyon tetszett az egész, hogy nem csak távolról segítünk valakinek, hanem a saját kezemmel is tudok tenni azért, hogy jobb legyen a világ

mondta el az önkéntes program kapcsán pénzügyi munkatársunk.
Optimum Solar csapatkép

A gyönyörű, képeslapra kívánkozó látványvilággal rendelkező Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő Látógatóközpontba érkezést követően a 26 fős csapatot három részre osztották, hogy mindenki tudjon több dologgal foglalkozni, majd a nap folyamán a csapatok cserélődtek: amíg az egyik csapat a látógatóközpontnál végezte a felújítási munkálatokat és odúkat készített, addig a másik a tanösvény pallósorát javította, a harmadik pedig a madár-órán vett részt, amely során az egyesület munkatársai a térség élővilágáról tartottak előadást és madárlesre mentek, hogy élőben, természetes élőhelyén is lássák a halastavak különböző fajait, mint pl. gólya, nádi rigó, nádi sármány, vöcsök és különböző récefélék.

stég javítás
nádas
felújítás
felújítás
madáretető építés
madáretetők

A tartalmas nap megtette pozitív hatását az Optimum Solar-nál, ugyanis a hazatérő csapat beszámolója alapján még nagyobb lett a cégen belüli érdeklődés az önkéntes napon történő részvétel iránt.

T.Á. projektmenedzser is megosztotta élményét:

Nagyon jó kezdeményezésnek találom az Optimum Solar és a Magyar Madártani Egyesület közötti együttműködést, így örültem, hogy aktívan részt vehettem egy gyakorlati tevékenységben is. Gyönyörű környezetben jártunk, sok új dolgot tanulhattunk meg a környék ökoszisztémájáról, azon belül is a szegedi Fehér-tóról és annak madarairól. Kirándulásunk másik fő célja - az MME tevékenységének megismerésén kívül - az volt, hogy segítséget nyújtottunk az Egyesület számára az odúk készítésében, a pallósor karbantartásában, új táblák kihelyezésében, illetve a gyomnövények irtásában is. Az már csak pont az i-re, hogy az egész nap kiváló társaságban telt el, csapatépítő hangulatban.

Az Optimum Solar Home System marketing és kommunikációs vezetője, Birkás Boglárka szerint:

az MME-vel szervezett nap valóban nagyon jól sikerült, és ez a siker mutatja azt, hogy működik a papíron megtervezett program. Az volt az elsődleges cél, hogy úgy adjon a vállalat, hogy annak minden résztvevő számára értéket jelentsen: védjük a környezetet és az állatvilágot, közben mi magunk is feltöltődünk, ezáltal nem kötelező jelleggel, muszájból csinálják a kollégáink, hanem szívből. Hiszünk abban, hogy ezzel valódi hatást érünk el és cégünk valamennyi érintettje számára hitelesen képviseljük a fenntarthatóság iránti elköteleződésünket.

A mostani sikerek és élmények után, egészen biztos, hogy az önkéntes programunkat ősszel folytatjuk. 😊