A 17. Coop Rally-n jártunk!

2023.09.18.

A 17. Coop Rally-n jártunk!

Az Optimum Solar csapata idén 3. alkalommal vett részt a Coop Rally-n, amelyet immár 17. alkalommal rendeztek meg, a záró díjátadójára pedig Zalakaroson került sor.

A rendezvény, mely a minőségi magyar élelmiszer-előállítást és termékeket népszerűsíti, idén Magyarország nyugati felén hat élelmiszeripari gyártó- és forgalmazó céget, valamint két COOP tagvállalatot látogatott meg. Az öt nyugat-magyarországi vármegyében és Budapesten megtartott program során a versenyben közel 300-an vettek részt, köztük hazai élelmiszeripari, kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacégeket képviselők, valamint olimpiai aranyérmes sportolók.

Az Optimum Solar kiemelkedően teljesített, az idei évben az eddigi legjobb, 12. helyezését érte el. A legjobb címet a Polus Sütő Kft. csapata szerezte meg, míg a Gyermelyi Zrt. az Agrárminisztérium különdíját kapta.

A rendezvény célja, hogy bemutassa az élelmiszer-feldolgozó cégeket, és felhívja a figyelmet a hazai élelmiszer-előállítás értékeire és a magyar termékek vásárlásának fontosságára. Az idei eseményen többek között tejüzemeket, hús- és tésztagyártókat, sütőüzemet és egy pincészetet is meglátogattak a résztvevők.

További részletek ITT.