Impulzus Alapítvány - Kollár Andor paraíjász eszköz támogatása

2020.06.13.

Impulzus Alapítvány - Kollár Andor paraíjász eszköz támogatása

Kollár Andor paraíjász versenyző számára egy oldógépet adományozott az Impulzus a Parasport Jövőéért Alapítvány.

Az Impulzus a Parasport Jövőjéért Alapítvány számára örömteli nap volt a mai. Kollár Andor (12 éves) paraíjász versenyző számára tudtak új eszközt biztosítani egy oldógép formájában. Ez által még könnyebbé válnak a felkészülései.

A fiatal sportoló bal lába combközéptől lefelé művégtag. A baleset, amely megváltoztatta életét, 2018 októberében történt, azóta több műtéten is átesett, álmai azonban nem változtak, legfeljebb csak módosultak. Íjászkodni már a végzetes nap előtt is nagyon szeretett, komolyan foglalkozott a sportággal, versenyeken vett részt, kiemelkedő eredményekkel, a balesete után pedig megszületett benne az elhatározás: kijutni a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra.
Az Alapítvány továbbra is mentorálni fogja Andort és figyelemmel kísérik pályafutását. Bízunk benne, hogy Andor álma és célja a 2024-es párizsi paralimpiára kijutás teljesülni fog és minél jobb helyezést fog elérni!